Hírek : Villanyfényes győzelem |
Villanyfényes győzelem
2018.03.04. 08:32
Az időjárás továbbra sem kedvez a labdarúgásnak, sőt, a múlt hetihez képest még romlott is a helyzet, több mérkőzést el is kellett halasztani. A miénk szerencsére nem, bár nem az eredeti helyszínen, Rákóczifalván, hanem a tiszaligeti műfüvesen léptünk pályára, és eléggé szokatlan időpontban, este 7 órakor. A hideg és a késői kezdés nem riasztotta el a szurkolókat, szép számmal érkeztek Szajolból és Falváról is nézők. A Rákóczi fiatal csapattal vágott neki a 90 percnek, nálunk hiányzott a két belső védő, Bezzeg és Dalmadi. Az első húsz perc látványa nem igazán melegítette fel a nézőket, eseménytelen mezőnyjátékkal telt az idő. Ezt követően kezdtük elkapni a fonalat, szépen járt lábról lábra a labda és sokkal látványosabb támadásokat vezettünk. Gólt mégis két rögzített helyzet után szereztünk: a 28. percben Lucza Tamás bombaerős szabadrúgását csak kiütni tudta a falvai kapus, Szabó Tamás a kipattanót könnyedén helyezte a kapuba. 0 : 1. Néhány perccel később Dobos Dani szöglete után ide-oda pattogott a labda az ötös környékén, majd Angyal Csabához került, aki közelről a hálóba lőtt. 0 : 2. Megnyugtató előnnyel vonulhattunk tehát szünetre, de azért nem állt le a csapat, és a második félidő elején be is biztosítottuk a győzelmet: Szabó Tamás kapott jólabdát a tizenhatos sarkánál, befelé cselezett, de a hazaiak védője elbuktatta, 11-es! A büntetőt Angyal Csaba értékesítette. 0 : 3. Innentől kezdve megint nem volt annyira élvezetes a játék, sokat passzoltunk, tartottuk a labdát, a Rákóczi pedig nem tudott újítani. A mérkőzés végén Vadas Gergő gondolta úgy, hogy nem fagyoskodik hátul. Nagyszerűen tört előre, remek passzt kapott, ám gólhelyzetben önzetlenül Donkó Krisztiánhoz passzolt, aki viszont szintén önzetlenül visszaadta Gergőnek a labdát, és neki már nem volt nehéz a hálóba passzolni. 0 : 4. Szép gól volt! Megszereztük tehát 15. győzelmünket is, összességében pedig a 35. veretlen meccsnél tartunk, mellyel beállítottuk a Tiszafüred néhány évvel ezelőtt elért rekordját.
Megyei I. osztály, 17. forduló:
Rákóczifalva - Szajol 0 : 4 (0 : 2)
Vezette: Nagy Z. (Kormos B., Kálnai M.)
Gól: Angyal 2, Szabó, Vadas
|