Az egyiknek sikerült… és végre mi voltunk az egyik

Objektív

48’ Bal oldali Donkó szöglet a vendég, Tiszaföldvár kapujánál. A belőtt labdát Bezzeg Tomi fejeli kapura, aztán a kipattanó után leadott lövés megint csak kifelé pattan. Szerencsére azonban Felföldi Márkó reagált a leggyorsabban. A tömegben kapura fordult és a menteni igyekvő lábak mellett a kapu jobb oldalába lőtte – mint később kiderült – a győztes találatot. 1:0

Szubjektív

Ahogy Mezőtúron, úgy most is a védekezésre rendezkedtünk be. Egyrészt ezer sebből vérző csapatunk a ligamásodik Tiszaföldvárt fogadta, másrészt valljuk meg az eddigi tavaszi produkciónkat látva sokkal többet nem is várhattunk el a csapattól.

Ahogy Mezőtúron. Így kezdtem, de ha lehet, akkor még fegyelmezettebben, még inkább csapatként védekeztünk. A vendégek pedig nem találtak fogást rajtunk. Sőt az első félidőben előbb a vendég kapus, Gerhát Dávid védett óriásit – Felföldi Márkó vezette rá egy az egyben a labdát – majd pár perccel később ismét Márkó lőtt nem sokkal a kapu mellé.

A vendégek nem találták el a kapunkat az egész első félidőben. És ez sokat elmond a tanácstalanságukról.

A szünetben bejött Donkó Krisztián, és szinte rögtön a jól elvégzett pontrúgását követően megszereztük a vezetést.

Innentől kezdve a cserékkel frissíteni próbáló Földvár igyekezett bennünket nyomás alá helyezni, de a mai napon nem tudtak kifogni a Bezzeg Tomi által dirigált védekezésünkön.

Rendkívül taktikus futballt bemutatva, néha önfeláldozó játékkal, és teljesen megérdemelten sikerült az első győzelmet behúzni.

A vendégcsapat teljesítményéről is megvan a markáns véleményem, de azt gondolom, nem lenne elegáns belerúgni még egyet a földön fekvőbe. Legyen elég annyi, hogy az erőviszonyokat, és a helyezést nézve ez roppant vérszegény futball volt a részükről. Én ezért nem fizetnék…

Az egyiknek sikerült… és végre mi voltunk az egyik

Az az igazság, hogy kicsit elszoktam már attól, hogy dicsérjek. De azért mégis örömtelibb ilyenkor ecsetelni a történéseket, mint amikor a zakót kell magyarázni. De valaki azért elmondhatná, hogy mi történt a csapattal…

Válaszolok is rögtön. A csapat ma újra csapatként funkcionált. Felmérve a szorult helyzetet, felmérve a képességeit, és a lehetőségeit, bizton írhatom, hogy kihozta a találkozóból a maximumot.

Abban nőttünk az ellenfél fölé, hogy Bezi személyében volt egy magát rekedtre ordibáló vezérünk. Megjegyzem: ez a másik oldalon nem volt. Úgy mozgott együtt a csapat, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Mindenki tudta a dolgát, fogta a pozícióját, és mindent beleadott, ami a csövön kifért.

Ütköztünk, döntöttük a babákat, ha kellett. Jöttek a taktikai szabálytalanságok, amikor arra volt szükség. Tördeltük a játékot. Rutinosan játszottunk, és mindenki segítette a másikat. Tudtuk, hogy nekünk nem szabad kinyílnunk, mert futógyorsaságban már nem vesszük fel az egyébként nagyon gyámoltalan előre játékot felvonultató vendégekkel.

Végig higgadtak maradtunk hátul is, és amikor igazán kellett, akkor elől is.

Hogy ez nem volt szép játék? Bizony nem volt az, de mégis azt mondom, hogy ebben a feszültséggel teli, iszonyat nehéz kilencven percben is megtalálhattuk a szépet. Ha mást nem, akkor a győzelem ízét.

Ez a fajta foci, nem ízlett a rendkívül gyenge napot kifogó Tiszaföldvárnak, de azt gondolom, ha ezt a játékot tudjuk hozni mérkőzésről mérkőzésre, akkor okozhatunk még nehéz perceket az ellenfeleinknek.

Innentől kezdve korántsem napfény és szivárvány az égbolt a szajoli sporttelep felett. De ma, ezen a fura őszről tavaszra hozott találkozón végre szintet sikerült lépni. Vagy ha lépcsőfokban mérjük a sikert, akkor egy lépcsőfokot.

Hitet adó győzelemnek kell ennek lennie, amivel illik jól sáfárkodni. Fontos, hogy a siker jó irányba lökje a társaságot. Kíváncsian, de bizakodva várom a hétvégét…

Mert ez egy ilyen csodálatos játék: az egyiknek sikerül, a másiknak nem. És olyan jó, hogy végre mi voltunk az egyik…