Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem…

Objektív

77’ Dobos Dani végezhetett el szabadrúgást 25 méterről, a cibakházi kapuval szemben. A sorfal fölött átszállt a labda, és az öt és felesen belül védővel a nyakán, a kapunak háttal álló Bodnár Sanyi ért bele szerencsésen a lövésbe. Ezzel becsapta a vetődő Sarkadit, aki tehetetlenül nézte, amint kapujába pattant a labda. 0:1

Szubjektív

A megyei kupa keretében a hétközi mérkőzésre, Cibakházára utazott a csapat. A kezdőben több fiatallal vettük fel a harcot az egykor szebb napokat látott, de jelenleg alacsonyabb osztályban szereplő (Megye III.) hazaiakkal szemben.

Vendéglátóink nem készültek nagy meglepetéssel: megszállták térfelüket, masszívan védekeztek, és vártak a védőink esetleges hibáira.

Szerencsére ez nem történt meg, így elsősorban az előre játékunkon múlott, hogy mikor sikerül feltörni a lelkes cibakiak védekezését, és gólra váltani a labdabirtoklási fölényünket.

Csakhogy hiba csúszott a számításba, mert csapatunk nem tudta megmutatni a különbséget a két osztály között. Egy nagyon sótlan, helyzetek nélküli első félidőt produkáltak a csapatok. Némi veszélyt csak a kiharcolt szögletek és pontrúgások után jelentettünk Sarkadi kapujára, aki kifejezetten magabiztosságot sugárzott a kapuban, és ez átragadt a védőtársaira is.

Harcsa Olivérnak volt egy lövése, de Sarkadi szépen védte ezt is. Így, bár a védelem nálunk is magabiztos volt, de az előre játékban talán csak Sárkány Attilát dicsérhetjük, akinek a játékán legalább a tenni akarás játszott. A többieknél inkább csak dadogott a labda, ami nagyon feküdt a Cibaknak.

Fordulást követően aztán valamicskét javult a játékunk, de ekkor már az ellenfél is meg-megindult a kapunk felé. Mindezt továbbra is komolyabb helyzetek nélkül tették, és tettük mi is.

Daráltunk, de mindig odaért egy hazai játékos. Látszott, hogy valamivel komolyabb futballkultúrában szocializálódott játékosaink vannak a pályán, de a lelkesedés és a vészesen közeledő hajrá baljóslóan sodorta felénk a szégyenteljes kiesés árnyékát. Hiszen döntetlen esetén a kiírás szerint az alsóbb osztályú csapat jutott volna a kupa következő körébe.

Aztán Dobos Dani szabadrúgásánál Bodnár Sanyi végre megszerezte az áhított, és talán megérdemelt vezetést, és ezzel a győzelmet is. A vezetés birtokában már nyugodtabban gurigáztunk, a hazaiakban pedig nem volt erő arra, hogy újítsanak. Győztünk, továbbjutottunk, de nagyjából ennyi…

Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem

Hétköznapi mérkőzés. Némi szervezést igényelt, hogy a home office-nak hála időt, pénzt, energiát nem kímélve Budapest helyett robogjak az ismeretlenbe. Még el is tévedtem, de végül akkor gördültem be a pálya mellé, amikor útjára indult a labda. Hogy miért? Mert szeretem ezt a sportot, a csapatot, a közeget. Kicsit több mint hobbi ez, amolyan szerelem féle.

És akkor komolyan el kell gondolkodnom rajta a mai mérkőzést követően, hogy a pályán levők közül még vajon hányan gondolkodnak hasonlóan?

Valóságos kínszenvedés volt ezt végignézni kívülről is, de látszott, hogy egy-két játékosnak belülről is az volt ez a meccs. 

Sok mindent meg lehet nekem magyarázni. Hogy szar a pálya, hogy a kisebb tudású ellenfél játékosai ütemtelenül reagálnak dolgokra, amivel megzavarják a mi nagyobb tudásunkat, satöbbi. Hiszen laikusként nem tudok érdemben reagálni erre, de… Kétosztálynyi különbséget ily könnyedén eltüntetni, pusztán lelkesedéssel az bizony kiábrándító volt. Sétáló, dekoncentrált játékosok, erőtlen passzok, szervezetlenség, miközben az ellenfél érzi a vérszagot.

Oké, nyertünk némi szerencsével, de ezt a gyötrelmet már szombatra, Tószegre sem szabad kivinni a pályára, mert annak nagyon csúnya lesz a vége.

Szóval ez a szerelem örökké tart. Ezen ez az átkozott gyötrelem sem tudott változtatni. De azért Csapat: Kérem, hogy ne tessenek visszaélni a mazochista mivoltommal!