Hírek : Félidőnként három gól |
Félidőnként három gól
2018.04.08. 19:07
Utolsó harmadához érkezett a megyei I. osztályú bajnokság. Céljaink eléréséhez minden meccsünkön maximumhoz közeli teljesítményt kell nyújtani. Ebben a felfogásban léptünk pályára szombat délután a Fegyvernek ellen is. Ellenfelünk elég rapszódikusan szerepelt eddig, nyolc győzelem mellett nyolc vereséggel állt a mezőny közepén, tehát hazai pályán jogos elvárás lehetett a három pont megszerzése. Az első húsz percben ritkán forogtak veszélyben a kapuk, utána viszont bő negyed óra alatt eldőlt a győztes kérdése. Vadas Gergő kezdte a gólgyártást, a 21. percben 20 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot. 1 : 0. Öt perccel később Fülöp Ádám került helyzetbe, de lövés helyett Szabó Tamáshoz passzolt, akinek már nem volt nehéz dolga az üres kapuba passzolni. 2 : 0. A harmadik gól is Szabó Tamás nevéhez fűződik: kiharcolt egy büntetőt, amit biztosan értékesített is. 3 : 0. A második félidő is hasonló koreográfia szerint zajlott: húsz perc mezőnyjáték, majd egy tízperces eredményes időszak. Egy szabadrúgás után Bezzeg Tamás lőtt a léc alá, majd a csereként beállt Angyal Csaba mutatta meg, hogy megvan még a góllövő cipője: a 72. és a 78. percben is betalált. 6 : 0. Lendületben maradtunk az utolsó percig, de újabb góllal már nem tudtuk szórakoztatni lelkes közönségünket. Panaszra persze nincs okunk: erősen közepes játékkal is sikerült hat gólt lőnünk, és magabiztosan szereztünk újabb három pontot.
Megyei I. osztály, 22. forduló:
Szajol - Fegyvernek 6 : 0 (3 : 0)
Vezette: Szabó J. (Gönczi P., Kerekes Zs.)
Gól: Szabó T. 2, Angyal 2, Vadas, Bezzeg
|