Elemi Ösztön

Objektív:

0:0

Szubjektív:

Az elmúlt hetek karanténja után egy focira éhes, de kicsit foghíjas karcagi csapat ellen kezdtük a mérkőzést. És bizony a mérkőzés első negyedének képe megmutatta, hogy miért is választott Donkó Krisztián egy igencsak óvatos, 4-5-1-es felállást.

A hazaiak ugyanis ebben az időszakban három ziccerig jutottak, de Csúri Bence eszén nem tudtak túljárni. Valamennyi gólhelyzetük jobboldali beadást követően alakult ki a kapunk előtt. És mindannyiszor a védelmünk bal oldala mögé beinduló emberhez juttatták be a labdákat.

A félidő második felére némiképp kiegyenlítődött a játék, de a védelmünk bal oldala továbbra sem lett stabilabb.

Elől Kacskó Janó nem igazán tudta megtartani a labdákat. Igazán értékelhető helyzetet nem is tudtunk kidolgozni az első félidőben.

Az első félidő eseménye volt még, hogy Csajbók Zolit sokáig ápolni kellett, mert vérezni kezdett az orra. De szerencsére az emberhátrányt is sikerült átvészelni.

A második félidő már jóval kiegyenlítettebb mérkőzést hozott. A védelmünk kifejezetten jól teljesített a mai napon. Ha pedig mégis eljutotta a Karcag lövésig, akkor Csucsu állta a sarat, és tartotta a csapatot.

Elöl bízhattunk Kacskó Janóban és az időközben center posztra feltolt Felföldi Márkóban, hogy egy-egy alkalommal meg tudnak ugrani. Mégis Fülöp Ádám előtt adódott talán a legnagyobb lehetőségünk, amikor saját térfélről indulva jutott el a karcagi tizenhatoson belülre, de lövését hárítani tudta a hazaiak kapusa.

Maradt a végére a gól nélküli döntetlen, aminek a helyzetek alapján mi örülhetünk jobban. Na, de Karcagon nem rossz eredménynek számít a döntetlen.

Igazi csapatmunkával hoztunk el egy pontot, de két nevet még kiemelnék. Egyrészt Kiss Zsoltiét, aki végre visszatért a határról, és magabiztos védőjátékot mutatott be, és még az előre játékból is igyekezett kivenni a részét. A másik Dömök Ádámé, aki főleg a második félidőben, kihúzta az ellenfél támadásainak méregfogát. És mellette nem sokszor volt beinduló embere a karcagiaknak.

Elemi ösztön

Dobos Danival néztük a meccset. Azt láttuk, hogy a karcagi fiatalok, mint Burai, Balajti, vagy Kis, kifejezetten érett, tudatos focit mutattak be a maguk fiatal kora ellenére. Ellenben a mieinknek Kacskó Janónak, és Kovács Daninak nem ment ma annyira a játék. Ami egyébként nem tragédia. Pláne , hogy a csapat sem brillírozott. Talán még a csereként beálló Csúri Máté volt az, aki a tőle megszokott energikus játékát hozta.

Donkó Krisztián például nem győzte tanácsokkal ellátni Janót, hogy merre, hogyan mozogjon.

Ez a három fiú kell a csapatunknak. Ez nem kérdés. Én még ide veszem Gál Petit is, aki már nem egy meccsen játszott a felnőttek között. Ők a jövőnk!

Most, hogy hétről-hétre szem előtt vannak, azt látom, hogy ügyesek mindannyian. De a tudatosság nagyon sokszor hiányzik még a játékukból. Azt érzem, hogy mindannyian ösztönösen játszanak. Ez egyfelől jó, mert ebből merítkezik az egyéniség, a virtuozitás a pályán. Másfelől viszont muszáj, hogy megtanuljanak kottából is játszani. Mert a mai mérkőzésen is volt nem egy olyan szituáció, amikor pont a kellő tudatosság hiányzott az igazán jó megoldáshoz.

Még egy dolog! Emlékszünk még a Dárdai féle automatizmusokra és játékkapcsolatokra? Nos, amint Csúri Máté elkezdett sarabolni a középpályán, Kovács Dani játékába is élet költözött. Látszott, hogy egymást keresik a labdával. Daninak, mintha jól jött volna egy ismerős arc a pályára. És ha visszaemlékszem a Fényszarun szerzett gólunkra, ahol Dani és Janó játékkapcsolata volt kitűnő, akkor azt kell mondanom, hogy van potenciál a srácokba, de nagyon figyelniük kell Krisztiánra, hogy ezt a potenciált ki is tudjuk aknázni a csapat érdekében.