Egy perc és… veszítesz!

Objektív

2’ A Jászfényszaru első támadásának végén Vaszicsku harcolt ki szögletet. A beívelt labdát a hazaiak csapatkapitánya Szakali Zsombor bólintotta erőteljes fejessel a kapu bal oldalába. 1:0

9’ Fülöp Ádám veszített labdát a térfelünk közepén. Egy felpasszt és egy lekészítést követően Bóta Márton lőtt kapura 17-18 méterről . A lövése, mintha megpattant volna, és úgy vágódott a kapunkba. 2:0

85’ Bóta kapott egy labdát a tizenhatosunkon belül. A keresztezni igyekvő Dalmadit és Csőszt is felfűzte egy csellel. Az ötösnél visszavette a labdát a jobb lábára, majd laposan ellőtte a vetődő Rékasi mellett a kapunkba. Szép gól volt! 3:0

Szubjektív

A forduló előtt 6. helyezett Jászfényszaruba szólt a mai túrajegyünk. A fiatal vendéglátóink aztán nem óvatoskodtak a kezdésnél. Míg mi valahol Pusztamonostor környékén járhattunk lélekben, addig Szakali rögtön mattolta egy szép fejessel a védelmünket. Az már más kérdés, hogy hogyan lehet egy rögzített játékhelyzetnél az ellenfél csapatának két játékosa is bántóan üresen a tizenhatosunkon belül.

Mindenesetre a hazaiak nem elégedtek meg a gyors vezető góljukkal. Egyre másra vezették a lendületes támadásaikat a kapunk irányába. Gyakorlatilag, mint kés a vajon, úgy jutottak át a középpályánkon, és rontottak rá a védelmünkre.

A középpályás védekezésünk egyértelműen csődöt mondott az elején. Bezzeg Tomi – Csernus Csabi távollétében egy sorral hátrébb játszott, de a szűrő poszton nem sikerült befoltozni az általa hagyott űrt.

A labdákat nem tudtuk megtartani elől, ráadásul Sárkány Attilát 15 percnyi játék után sérülés miatt elveszítettük.

Addigra azonban, már távolodni látszott a hajó, mert egy labdavesztést követően megduplázta a Fényszaru az előnyét.

Bántóan távol voltunk Kovács kapus ketrecétől. Talán az egész első félidőben egy oldalról beívelt szabadrúgáskor, és egy szöglet után jutottunk el az ellenfél tizenhatosáig.

Lövésig egyáltalán nem, pedig a nyomás a félidő derekára szűnni látszott, és a mezőnyben egyre tetszetősebben járattuk a labdát.

A fordulás után sem sikerült előrukkolni valami újjal. A fiatal hazaiak továbbra is domináltak. Körbe lövöldözték a kapunkat. Olykor szép megoldásokat, kényszerítőket csináltak, de azt jól mutatták a befejezéseik, hogy miért nem járnak előrébb még a tanulás fázisánál.

A harmadik gól viszont még szajoli szemmel nézve is szépre sikeredett, biztossá téve, az amúgy is megkérdőjelezhetetlen végkimenetelt.

Nekünk egészen a hosszabbításig kellett várni arra, hogy eltaláljuk a kaput. Ekkor Harcsa Olivér jó huszonötről lőtt zúgó kapufát. De gólt sajnos nem.

A Jászfényszaru teljesen megérdemelt győzelmet aratott az előrejátékból semmit nem mutató mieink ellenében.

Egy perc és… veszítesz!

A mieink tanácstalansága, teszetoszasága, és még eszembe jutott egy „Té” betűs szó, de inkább nem írom le, leginkább az ellenfelet dicséri.

Kívülről nézve az látszott, hogy a hazai fiatalok ellentmondást nem tűrően vetették bele magukat a küzdelembe. Semmi megalkuvás, csak menni előre a győzelem érdekében. Ők elhitték, hogy itt ma délután a szajoli csapatnak semmi esélye. Velünk meg elhitették. Pontosabban nem is kellett elhitetni velünk. Elhittük mi azt magunktól is, ami – számomra legalábbis – rendkívül bosszantó, és demoralizáló.

Attól függetlenül, hogy az első gól előtt a csapatszinten követtünk el hibákat, és a második gólt megelőzően is egyéni hiba okozta a vesztünket, ez a találkozó már az első percben eldőlni látszott.

Ebben a társaságban egy szikra erő, parányi tűz nem volt a mai napon. Pedig higgyétek el, hogy ez a Fényszaru egy a tucatból. Ami a játékukat illeti: semmi extra, de tény, hogy kellően motiváltak voltak, és ez pont elegendő volt ahhoz, hogy lesimázzanak bennünket.

Csak egy perc ment le, és mi veszítettünk, holott semmi veszíteni valónk nem volt.  Bosszantó…