Hírek : Jobban bírtuk a 2. félidőt |
Jobban bírtuk a 2. félidőt
2017.10.15. 18:54
Közel egy éve nem veszítettünk mérkőzést a megyei I. osztályban, utolsó legyőzőnk éppen soros ellenfelünk, a Jászárokszállás volt, tavaly október 29-én. Az Árokszállás az idei bajnokságban is jól szerepel, az élmezőny tagja, tehát a Miklós elleni diadal után ismét rangadóra készülhettünk hazai közönségünk előtt. Jobban kezdtek a vendégek, a vezetést is megszerezhették volna, ha a jogosan megítélt büntetőjüket értékesítik. Ulviczki Attila viszont hárította Bartók lövését. Ezután Balla Zalán került ziccerbe, gyenge lövését védte a kapus. Ismét az Árok következett, szerencsénkre a felső lécről a gólvonalunk elé pattant a labda. A 37. percben szabadrúgáshoz jutottunk a kaputól mintegy 20 méterre. Győrfi Patrik állt a labda mögé, és védhetetlenül csavart a jobb felső sarokba. 1 : 0. Sajnos nem tudtunk előnnyel pihenőre vonulni, mert a félidő utolsó percében Bartók kiugratása után Hájos kilőtte a hosszú sarkot, a labda a kapufa tövéről pattant a hálóba. 1 : 1. A második félidőre maradt tehát a döntés, és szerencsére nekünk sikerült jobban ez a 45 perc. Az 58. percben labdát szereztünk az ellenfél térfelén, Győrfi Patrik a vonal mellől indulva a kapu előterébe cselezte magát, majd 20 méterről a hálóba bombázott. 2 : 1. Öt percre rá ismét Patrik küldött kapura egy életerős lövést, a vendégek kapusa bravúrral hárított, de a kipattanót Angyal Csaba 5 méterről a kapuba pofozta. 3 : 1. Eldőlni látszott a 3 pont sorsa, annál is inkább, mert a vendég támadók nem tudtak komoly helyzetet kialakítani a kapunk előtt. Mi már az eredmény tartására törekedtünk, átadtuk a területet az Árokszállásnak, várva a kontra lehetőségét. A 83. percben Vincze Patrik úgy gondolta, sprintel még egy nagyot. Sorra hagyta maga mögött az ellenfeleket, aztán középre passzolt. A beadásra Szabó Tamás érkezett, és néhány lépésről megszerezte a 4. találatunkat is. 4 : 1. Az eredményt tekintve magabiztos győzelmet arattunk, az első félidő alapján viszont nem nem volt ez ennyire egyértelmű. A lényeg azonban a győzelem és az ezért járó 3 pont. Újabb rangadón vagyunk túl sikeresen, és továbbra is vezetjük a mezőnyt. Folytatás jövő szombaton Jánoshidán!
Megyei I. osztály, 10. forduló:
Szajol - Jászárokszállás 4 : 1 (1 : 1)
Vezette: Bodac (Kormos, Kálnai)
Gól: Győrfi 2, Angyal, Szabó ill. Hájos
|