Harcsa elintézte
2018.03.10. 22:31
2018. március 10.
A Nemzeti Sportban jelent meg ugyanilyen címmel kb. két éve egy cikk, ha jól emlékszem, akkor a későbbi bajnok Tiszafüredet vertük meg Harcsa, azaz Szabó Tamás vezérletével. Mai győzelmünkben, amely sorozatban a 36. veretlenül lejátszott mérkőzésünk volt, 4 góljával ismét döntő szerepet játszott Tomi. Pedig nem úgy indult a Jászfényszaru elleni találkozó, ahogy terveztük. A vendégek nem húzódtak vissza a kapujuk elé, hanem a pálya középső harmadát szállták meg, nem sok passzlehetőséget hagyva középpályásainknak. Kénytelenek voltunk hosszú labdákkal indítani két csatárunkat, akik előtt így kevés helyzet adódott, mert az indítások vagy pontatlanok voltak, vagy lefülelték a védők. A félidő közepétől kezdtünk magunkra találni, több gólszerzési lehetőségünk is volt: Szabó Tamás lövését blokkolták, Angyal Csaba a kapus kezébe emelt, Balla Zalán bombáját a felső léc hárította. Mégsem ért véget gól nélkül a félidő: a 44.percben Angyal Csaba a szögletzászlónál elvette védőjétől a labdát, középre lőtt, pontosan Szabó Tamáshoz, aki a rövid saroknál a hálóba pörgette a játékszert. 1 : 0. A második félidő sorsdöntő jelenettel indult: a vendég védők hibáját kihasználva Szabó Tamás egyedül törhetett kapura, Majzik Balázs a tizenhatos előtt lerántotta. Villant a sárga lap, és mivel ez már a második volt a hátvédnek, mehetett zuhanyozni. Csak néhány perc kellett, hogy kihasználjuk az emberelőnyt. Szabó Tamás egy jó becsúszással megszerezte a labdát a tizenhatoson belül, és mesteri módon emelt a hosszú sarokba. 2 : 0. A biztos előny birtokában felszabadultan kezdtünk játszani, és ez újabb gólokat hozott. Szabó Tamás két perc alatt kétszer is betalált: először egy lepattanó labdát közelről gurított a hálóba (3 : 0), majd a bizonytalankodó kapustól labdát szerezve az üres kapuba passzolt. 4 :0, MESTERNÉGYES! Az i-re az utolsó percben Pálinkás Attila tette fel a pontot, egy elé pattanó labdát közelről lőtt a kapuba. 5 : 0. Újabb fölényes siker, pedig ezért is alaposan meg kellett dolgozni. Nehezen indult, a vége sima lett, akárcsak a Karcag, vagy a Rákóczi ellen. Ezzel azért sokáig kiegyeznénk!
Megyei I. osztály, 18. forduló:
Szajol - Jászfényszaru 5 : 0 (1 : 0)
Vezette: Bodac T. (Simon Á., Gönczi P.)
Gól: Szabó 4, Pálinkás
|