| Hírek : Bronzérem a megyei teremtornán |
Bronzérem a megyei teremtornán
2013.02.03. 14:13

2013. február 3.
Az MLSZ Jász-Nagykun-Szolnok megyei Igazgatósága ebben az évben is kiírta megyei terembajnokságát, melyet idén második alkalommal a nemrég elhunyt kiváló labdarúgóról, idősebb Csábi Józsefről neveztek el. Összesen 25 csapat vett részt a küzdelemsorozatban, a selejtezők után 8 csapat vívta a megyei döntőt. A torna helyszíne a tavaly átadott, csodálatosan szép és modern kunhegyesi sportcsarnok volt. Az egész napos rendezvény reggel 9 órakor az A jelű csoport - Nagyiván, Túrkeve, Jászfényszaru, Mezőtúr - mérkőzéseivel kezdődött. A nem túl magas színvonalú összecsapások után Nagyiván szerezte meg a csoportgyőzelmet, és jutott az esti döntőbe, mig csoportmásodikként a Mezőtúr várhatta a bronzmérkőzést. Délután fél kettőtől került sor a B csoport meccseire, a többszörös bajnok Tiszafüred, a Jászberény és a házigazda Kunhegyes mellett mi is ebben a négyesben voltunk érdekeltek. Kezdésnek rögtön a kipályás tornákon edződött Tiszafüred ellen kellett helytállnunk, ami sikerült is. Félidőnként egy-egy gólt rúgva a Füred igazolta a papírformát, de mi is kifejezetten jól játszottunk, gól nélküli állásnál ziccerünk is volt, de nem tudtunk élni vele. Sajnos a vereségnél is rosszabbul érintette a csapatot, hogy Benedek Zsolt megsérült, és a további meccseken már nem tudott pályára lépni. A többiek viszont kezdtek egyre jobban belelendülni. A Kunhegyes ellen ötletes, jó játékkal biztos győzelmet arattunk, a Jászberény elleni, a csoport második helyéről döntő mérkőzésen pedig egy büntetőből szerzett találattal ismét sikerült nyerni. Nem sokat pihenhettek a játékosok, mert rögtön ezután kezdődött a ,,kisdöntő''. A fáradtság szerencsére nem nagyon látszott a srácokon, gyorsan kétgólos előnyt szereztünk. A második félidőben aztán még rá is tettünk egy lapáttal, helyzeteket dolgoztunk ki, amiből kettőt értékesítettünk is. A végén ugyan kaptunk egy gólt, de ez már nem számított, a tavalyi bronzérem után idén ismét a dobogó harmadik fokára állhattunk. A döntőt a két veretlen csapat, a Nagyiván és a Tiszafüred vívta. A tavalyi fináléban látott nagy csata ezúttal elmaradt, a fürediek simán lelépték ellenfelüket, így megismétlődött az egy évvel ezelőtti sorrend: 1. Tiszafüred, 2. Nagyiván, 3. Szajol.
Eredményeink:
Tiszafüred-Szajol 2 : 0
Szajol-Kunhegyes 3 : 0 Gól: Donkó 2, Bodnár
Jászberény-Szajol 0 : 1 Gól: Donkó
Szajol-Mezőtúr 4 : 1 Gól: Donkó 2, Bodnár, Csajbók
A torna gólkirálya 5 góllal Donkó Krisztián lett, míg a legjobb kapusnak Tarjányi Lászlót választotta a versenybizottság.
A tornán résztvevő játékosok: Tarjányi László, Csúri Bence, Dalmadi Péter, Benedek Zsolt, Bodnár Sándor, Csajbók Zoltán, Faragó Norbert, Péntek Levente, Donkó Krisztián. A selejtezőben játszott még: Bujáki Bence.
|