Hírek : Eseménydús hétvége |
Eseménydús hétvége
2013.02.18. 22:18

2013. február 18.
Sajnos a felnőtt csapat edzőmérkőzése ismét elmaradt a hétvégén, de a többi csapatunk szinte kivétel nélkül pályára lépett, vagy teremben, vagy a műfüvön, esetleg mindkettőn.
A sort az U9-es csapat nyitotta szombat délelőtt Martfűn. A selejtezők nem sikerültek jól, mindkét mérkőzésünket elveszítettük - Focimánia 0:5, Rákóczifalva 0:1 - így csak a 9-12. helyért játszhattunk tovább. Itt már sikerült javítani, a Martfű II. ellen 3:0-ra győztünk. Utolsó mérkőzésünkön alulmaradtunk a Szarvassal szemben, összesítésben a 10. helyet szereztük meg.
Szombaton délután az U16-osok léptek parkettre Túrkevén, a megyei igazgatóság által kiírt torna selejtezőjén. Két győzelemmel és egy döntetlennel a csoport élén végeztünk, ezzel bejutottunk a négycsapatos megyei döntőbe, melyet 24-én, vasárnap rendeznek Kunszentmártonban. Ellenfeleink a Mezőtúr, az Újszász és a Nagykörű lesznek.
Vasárnap délelőtt az ifi már nagypályás mérkőzést játszott a Szolnoki MÁV U16 ellen. Egy félidőn keresztül jól tartottuk magunkat, sőt, a második játékrész elején akár meg is fordíthattuk volna a félidei 1:0-ás állást, de elpuskáztuk helyzeteinket. Aztán sajnos kijött a két csapat közötti erőnlétbeli különbség, és a hazaiak fölényesen győztek.
Vasárnap délután az U13 Törökszentmiklósra utazott egy négycsapatos felkészülési tornára. A nyitómérkőzésen 3:1-re kikaptunk a házigazdáktól, de utána 1:1-es döntetlent értünk el a Fegyvernek ellen, és ez mindenképpen előrelépés, hiszen a martfűi tornán simán kikaptunk tőlük. A végén óriási csatát vívtunk a tornagyőztes Kengyellel, háromszor is vezettünk, de végül 4:3-ra alulmaradtunk.
A sort a lányok zárták vasárnap délután Rákóczifalván. Az első meccsen a Kisújszállás ellen kissé idegesen játszottunk, de így is volt két óriási helyzetünk, sajnos kimaradtak. Az ellenfél viszont röviddel aa lefújás előtt lőtt egy gólt, amit már nem tudtunk kiegyenlíteni. A folytatásban nem sok esélyünk volt a későbbi győztes Szolnokkal szemben, de a 3:0-ás vereség tisztességesnek mondható. Az utolsó körben a szintén nyeretlen Túrkeve ellen próbáltunk javítani. Jó iramú mérkőzésen nyomasztó fölényben játszottunk, de a túrkevei kapuson nem tudtunk kifogni, mindent hárított. És ahogy a fociban lenni szokott, ők szinte az egyetlen épkézláb lövésükből gólt értek el, így ismét pont nélkül maradtunk.
|