Hírek : Fontos győzelmet arattunk |
Fontos győzelmet arattunk
2013.04.06. 21:53
Elvileg a tavaszi 6. fordulónak kellett volna következnie ma délután, de a mostoha időjárás miatt még csak a negyedik mérkőzésünkre készülhettünk. És ezzel még mindig jók vagyunk, van csapat, amelyik eddig csak kétszer lépett pályára. A héten mi is jobbára az eget kémleltük, hogy milyen és mennyi csapadék hullik a nyakunkba, de nem volt kérdéses, hogy játszani fogunk. Így utólag, az eredmény ismeretében jó döntés volt, a pálya pedig némi gondoskodással rendbe fog jönni.
A 21. forduló keretében a Nagykörű csapatát fogadtuk, és nagy volt a tétje a meccsnek: ha győzünk, fölzárkózunk mögéjük, ha kikapunk, vagy döntetlent játszunk, már aligha érhetjük utol őket. Jól kezdtünk, már az 5. perc végén nálunk volt az előny: szép bal oldali támadás végén Erdei Gabi lövését még védte az ellenfél kapusa, de a kipatanó labdát Bujáki Bencének sikerült a hálóba juttatnia. 1 : 0. A gól után is támadásban maradtunk, a félidő közepén mégis egyenlítettek a vendégek: Czibak egy lövőcsellel becsapta védőinket, középre emelt és Kiss Viktor egy lépésről a hálóba bólintott. 1 : 1. Öt perc elteltével már újra vezettünk: ismét a bal oldalon vezettünk támadást, Bodnár Sanyi lövése a felső lécről még kipattant, éppen Erdei Gabi elé, aki közelről a kapuba pöccintette a labdát. 2 : 1. Ezután a kitámadó vendégek ellen több ígéretes kontratámadást is vezethettünk, de sajnos a félidő végéig nem sikerült növelni az előnyt. A második játékrész elején viszont igen, egy újabb létszámfölényes helyzet végén Bogdán Balázs kilőtte a hosszú sarkot. 3 : 1. Eldőlni látszott a 3 pont sorsa, aztán az utolsó tíz percre sikerült izgalmassá tennünk a mérkőzést. Összehoztunk egy tizenegyest, amelyet a Nagykörű Kelemen révén értékesített is. 3 : 2. A hátralévő időt szerencsére hősiesen kivédekeztük, megtartottuk minimális előnyünket, és igen fontos 3 pontot szereztünk.
Megyei I. o. 21. forduló:
Szajol-Nagykörű 3 : 2 (2 : 1)
Vezette: S. Nagy Zsolt (Kormos B., Szabó J.)
Gól: Bujáki, Erdei, Bogdán ill. Kiss V., Kelemen
ifi: Szajol-Nagykörű 8 : 4 (4 : 1)
Összeállítások, góllövők az Eredmények menüpont alatt.
|