Hírek : Egy pont Fegyvernekről |
Egy pont Fegyvernekről
2013.05.12. 08:32
Nagy menetelésben vannak a megyei első osztály csapatai, tíz nap alatt már a negyedik meccsünket játszottuk szombat délután. Fegyvernekre látogattunk, ahol általában nem sok babér terem a vendégcsapatoknak. Tavasszal viszont eddig nem nagyon megy nekik, így reménykedhettünk a pontszerzésben. Álmosan, vagy inkább fáradtan mozogtunk a mérkőzés elején, a párharcokat rendre a hazai játékosok nyerték. Szerencsénkre támadásvezetés helyett inkább felívelésekkel próbálkoztak, és ezeket hatástalanítani tudtuk. Az első nagy helyzet előttünk adódott, de sajnos kimaradt. A félidő közepén vezetést szereztünk: Erdős Laci a fegyverneki térfél közepén szerelt, majd egyből kapura lőtt, a labdát, ahogy mondani szokták, mintha zsinóron húzták volna a bal felső sarokba. 0 : 1. A második félidő elején nekünk esett a hazai csapat, nagy nyomás volt a kapunkon. A 63. percben egy bal oldali bedobás után mindenki előtt elsuhant a labda, Héder érkezett a hosszú saroknál és kiegyenlített. 1 : 1. Ezután kiegyenlítettebb lett a játék, mindkét csapat megpróbálta megszerezni a győztes gólt, de nagy helyzet már nem alakult ki egyik kapu előtt sem. A meccslabda Erdei Gabi lábában volt, de húsz méteres, remek lövését bravúrral védte a hazaiak kapusa. Maradt a döntetlen, de mivel vetélytársaink kikaptak, még nagyon értékes lehet ez az egy pont.
|