Hírek : Hibátlan hazai mérleg: 15/15! |
Hibátlan hazai mérleg: 15/15!
2017.05.28. 09:04
2017. május 27.
Utolsó hazai mérkőzésünkre készültünk a 2016/17-es szezonban, ellenfelünk a bentmaradását egy bravúros győzelemmel a múlt héten bebiztosító Tószeg volt. Pénteken az Árokszállás győzni tudott Újszászon, ezért nekünk is kellett a 3 pont, hogy visszavegyük a 2. helyet. Még egy tétje volt a találkozónak: hazai pályán eddig mind a 14 meccsünket megnyertük, egy újabb győzelemmel 100%-os teljesítményt produkálhattunk volna. Erre az utóbbi tíz évben (eddig vannak róla adatok az adatbankban) egyetlen csapat sem volt képes a megyei I. osztályban, még a bajnokságot utcahosszal nyerő Jászapáti, Jászberény, Tiszafüred sem. A megye II-ben tavaly a Jászkisérnek, tavalyelőtt a Nagyivánnak sikerült ez a bravúr. Ha a kezdés nem is volt olyan meggyőző, mint egy hete Kiséren, azért most sem panaszkodhattunk: a huszadik percben már két góllal vezettünk. A 9. percben Dobos Dani adott be szögletet, a hosszú saroknál Bezzeg Tamás középre fejelte a labdát, Bogdán Balázs pedig 5 méterről a hálóba továbbította. 1 : 0. A 19. percben Donkó Krisztián harcolt ki szabadrúgást kb. 22 méterre a kaputól. A labda mögé a sértett állt, és a bal sarokba lőtt. 2 : 0. Ezután egy kicsit alább hagyott a lendület, de a szünet előtt még tudtuk növelni az előnyünket: Szabó Tamás egy az egyes helyzetben megverte a védőjét és a tehetetlen kapus mellett a kapuba lőtt. 3 : 0. A második félidőre azzal a céllal jöttünk ki, hogy minimum megduplázzuk eddigi góljaink számát. Meg is voltak a helyzeteink, de talán a görcsös akarás miatt elhibáztuk azokat. Azért a félidő közepén lőttünk egy szép gólt: egy jobb oldalról érkező beadást Lucza Tamás kapásból lőtt a hálóba. 4 : 0. Lett volna még idő újabb gólokkal szórakoztatni a közönséget, ehelyett mi kaptunk kettőt: előbb egy kissé szigorúan megítélt 11-esből majd egy eladott labdából. 4 : 2. A vendégek szépítése már nem veszélyeztette a győzelmünket, behúztuk a tizenötödiket is, így hibátlan mérleggel zártuk idei hazai szereplésünket: 15 meccs, 15 győzelem, 45:12-es gólkülönbség. És ha ehhez hozzávesszük a két hazai Magyar Kupa győzelmet is (Csépa 4:0, Árokszállás 5 : 0), a mérleg még imponálóbb: 17/17, 54:12. Soha rosszabbat! Azt hiszem, nem panaszkodhat a szajoli közönség, maximálisan kiszolgálta őket a csapat!
Megyei I. osztály, 29. forduló:
Szajol - Tószeg 4 : 2 (3 : 0)
Vezette: Dobos Zs. (Skultéti Cs., Pálinkás D.)
Gól: Bogdán, Donkó, Szabó, Lucza ill. Bodnár, Major
|