Hírek : Nem sikerült megtartani az előnyt |
Nem sikerült megtartani az előnyt
2017.09.04. 09:32
Korbballosok szállták meg a hétvégén a szajoli sporttelepet, ezért kivételesen vasárnap délután kellett játszanunk soros hazai mérkőzésünket. Ellenfelünk a megye II-ből feljutó, tehát újonc, de egy erős megye I-es kerettel rendelkező Mezőtúr volt. Vendégeink az első három fordulóban megszerezték a maximális 9 pontot, mi hetet gyűjtöttünk. Igazi rangadó várt tehát ránk. A meccs időpontjára esőt jósolt a meteorológia, de szerencsére tévedtek. A jó idő, Mezőtúr közelsége és az a tény, hogy a környéken nem rendeztek más mérkőzést, annyi nézőt vonzott ki a pályára, amennyit szerintem az utóbbi néhány évben nem láttak a megyei bajnokságban. Maga a mérkőzés igazolta a várakozásokat: kőkemény összecsapásokat láthattak a szurkolók, minden labdáért keményen meg kellett küzdeni. A védelmek jól zártak, gólhelyzet nem nagyon alakult ki. Az első félóra végén mégis sikerült vezetést szerznünk: Vadas Gergő csavart egy szabadrúgást a kapu elé, a lepattanó labda Bogdán Balázs elé került, aki a hálóba kotorta a játékszert. 1 : 0. A gól után is lüktető iramban folytatódott a derbi, Angyal Csaba kapáslövését védte a vendégek kapusa, ez volt a legnagyobb lehetőségünk. Sajnos a 2. félidő elején nagyon bealudtunk: az első támadásából egyenlített a Mezőtúr, Kormos talált a kapunkba. 1 : 1. Egy újabb Vadas szabadrúgás után az ötösön belül pattogott a labda, de ezúttal nem tudtuk áttuszkolni a gólvonalon. Az utolsó percekben még a vendégeknek volt óriási ziccere, de Ulviczki Attila órási bravúrral hárított. Maradt az 1 : 1, egymás után kétszer játszottunk tehát döntetlent. Jövő héten újabb nagy csata vár ránk, amikor is szombat délután Újszászra látogatunk.
|