Hírek : 9 év után győztünk újra Fegyverneken! |
9 év után győztünk újra Fegyverneken!
2017.09.23. 21:01
2017. szeptember 23.
Több, mint 9 éve, egészen pontosan 2008. augusztus 20-án tudtunk legutóbb győzni mai vendéglátónk, a Fegyvernek otthonában. Azóta vívtunk egymás ellen néhány emlékezetes csatát, egy-egy döntetlent sikerült elcsípni, de többnyire fegyverneki győzelmekkel zárult a találkozó. A tavalyi összecsapásra talán még mindenki emlékszik: egy változatos, gólgazdag mérkőzésbe (3:2 a hazaiak javára) rendesen belenyúlt a saját következetlenségétől megzavarodó játékvezető. Az utolsó negyed órában szinte el sem tette a sárga lapot, összesen tizenkettőt osztott ki játékosaink részére! Jó bajnoki szereplésünk folytatása mellett ennek a mérkőzésnek az elfeledtetése is motiválta csapatunkat. Óriási lendülettel kezdtünk, saját kapuja elé szorítottuk a Fegyverneket. A 14.perc hozta az első nagy helyzetünket, Szabó Tamás sajnos a kapusba rúgta a labdát. A félidő közepére a hazaiak is felvették a játék ritmusát, kiegyenlítettebb lett a mérkőzés. A 30. percben sikerült megszerezni a vezetést: ismét Szabó Tamás vezette a kapusra a labdát, lövés helyett önzetlenül középre passzolt, az érkező Angyal Csaba pedig közelről a hálóba gurított. 0 : 1. Szünetig már nem esett több gól, így ezzel a sovány előnnyel kezdhettük a második játékrészt. Érezhető volt, hogy ha sikerül eggyel megtoldani a góljaink számát, meglesz a győzelem is. Ez viszonylag hamar összejött. Az 54. percben Vadas Gergő tört előre a jobb oldalon, majd középre vezette a labdát. Nem támadták, ezért mintegy 25 méterről lövésre szánta el magát, és védhetetlenül csavart a bal alsó sarokba. 0 : 2. Volt még hátra bő fél óra, a hazai csapatnak is adódott lehetősége a szépítésre, a végén nekünk is voltak ziccereink, de az eredmény már nem változott. Nagyon értékes 3 pontot szereztünk, megszakítva egy rossz sorozatot, és a 7. forduló után is őrizzük veretlenségünket az idei bajnokságban. Nem mellékesen egyetlen sárga lapot sem kaptunk a 90 perc során!
|