SZAJOL KÖZSÉGI LABDARÚGÓ KLUB

SZAJOL KÖZSÉGI LABDARÚGÓ KLUB

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Következő mérkőzés

Megyei I.osztály:

KUTE-Szajol

11.27. 13.00

 

U19 I. osztály:

Tiszafüred-Szajol

11. 21. 10.00

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
Hírek
Hírek : Kihasználtuk az ellenfél rövidzárlatát

Kihasználtuk az ellenfél rövidzárlatát

  2017.11.05. 09:15

2017. november 5.


Régen egy Kisúj-Szajol meccs, főleg az NB III-ban, nagy eseménynek számított a megye labdarúgásában. Nem volt ritka ezeken az összecsapásokon a több száz, esetenként az ezer néző sem. Mára a nézőszám jelentősen megcsappant, ami megmaradt: ismét sok szurkolónk kísérte el idegenbe a csapatot. A tabella alapján a szépen felújított kisúji pályán is mi számítottunk esélyesnek, annak ellenére, hogy vendéglátóink utolsó három bajnokijukat megnyerték. Az első félidő nagy részében sikerült fölényt kiharcolnunk, mert a hazaiak visszaálltak saját térfelükre, és kontrákkal próbáltak a kapunk elé jutni. Mezőnyfölényünk azonban meddőnek bizonyult, mert támadásainkat lassan szövögettük, főleg középen próbálkoztunk, ami a betömörülő védelem ellen nem vezetett eredményre. Voltak ugyan kapura lövéseink, de mindig akadt egy blokkoló láb, ami miatt a labda nem jutott el a kisúji kapuig. A jég a 41. percben tört meg: Győrfi Patrik lőtt jobbról, éles szögből kapura, a nagy erejű lövést a hazaiak fiatal kapusa csak beljebb segíteni tudta. 0 : 1. Két perc múlva Győrfi Patrik adott középre a jobb szélről, Angyal Csaba lekezelte a labdát az ötösön, majd higgadtan a bal alsó sarokba gurított. 0 : 2. És még nem volt vége a félidőnek! A 45. percben ismét jobb oldlról érkezett a beadás, melyet Benedek Zsolt a kapu jobb oldalába bólintott. 0 : 3. Megnyugtató, háromgólos előnnyel vonulhattunk pihenőre, úgy, hogy ez egyáltalán nem volt reális a játék képe alapján! A második félidő elején hamar kiderült, hogy a hazai csapat lélekben feladta, nem lesznek képesek újítani ezen a meccsen. Nyíltabban játszottak ugyan, de így nekünk is több területünk maradt, és sok helyzetet tudtunk kidolgozni. Ezekből kettőt sikerült értékesíteni. A 62. percben Győrfi Patrik újabb életerős lövést eresztett meg, a kapufa mentett, de a kipattanó labda a kisúji védő kezére pattant. 11-es! A büntetőt Szabó Tamás értékesítette. 0 : 4. A 75. percben Dobos Dani forgolódott a tizenhatoson belül, majd ballal, 15 méterről kapura tekerte a labdát, amely a kapufa érintésével vágódott a hálóba. 0 : 5. A hátralévő időben is adódott még helyzetünk, de a koncentráció már hiányzott a jó befejezéshez. Arra azért figyeltünk, hogy ne kapjunk gólt, ez össze is jött. Összességében az ellenfél néhány perces rövidzárlatát kihasználva magabiztosan gyűjtöttük be az újabb három pontot.

Megyei I. osztály, 13. forduló:

Kisújszállás - Szajol      0 : 5  (0: 3)

Vezette: Farkas Zs. (Zimmermann, Skover)

Gól: Győrfi, Angyal, Benedek, Szabó, Dobos

  

 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Naptár
2025. December
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
óra
 
Linkek
 
Számláló
Indulás: 2006-08-25
 
Tartalom

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG