Láttam a jövőt…

Mielőtt belemerülnénk: Köszönöm szépen a Miklós TV-nek, hogy a mai mérkőzést – ugyan ágyban, párnák között, de – láthattam.

Objektív

13’ A vendég Törökszentmiklós támadója, Debreczeni a tizenhatosunk bal oldalán tört kapura. Kicsalta Csúri Bencét és elrúgta mellette. A menteni igyekvő Dalmadi Peti csak beljebb tudta segíteni a saját kapujába az első találatot. 0:1

23’ Jobb oldali beadást követően a miklósi Fekete ugrott legmagasabbra és bólintott zavartalanul a kapunkba. 0:2

37’ Szép kényszerítőt követően Kacskó Janó (?) lépett ki a védők közül. A kifutó Szabó kapus mellett elgurította a labdát, amit az érkező Sárkány Attila segített becsúszva a kapuba. 1:2

44’ 11-eshez jutottak a vendégek. A labda mögé Gusztafik Péter állt, aki a balra vetődő Csúri Bence helyére emelt. 1:3

69’ Bezzeg Tomi végzett el egy szabadrúgást gyorsan. Előreívelése megtalálta a jobbszélen Kacskó Janót. Janó befelé húzott, faképnél hagyva a védőket. Első lövése még kipattant Szabó Gergőről, de az ismétlés már utat talált a kapu jobb oldalába. 2:3

Szubjektív

A 25. fordulóból pótolt mérkőzésen csapatunk a megyei El Classico keretében a gyakorlatilag már bajnok Törökszentmiklós csapatát fogadta. És bár a szomszédvár is nélkülözni kényszerült néhány játékost a stabil kezdőjéből, a mieink összeállítását látva minimum meghökkenhettek a hazai szurkolók. A rengeteg hiányzót fiatalokkal pótolta Fülöp Ádám. Így vágtunk hát neki a mai mérkőzésnek.

A kezdeti rossz érzés azonban hamar elillant, ugyanis a csapat felvette a kesztyűt, és a rutinos játékosok támogatása mellett a fiatalok bátran álltak bele a küzdelembe.

Ettől persze a Törökszentmiklós bajnokhoz méltóan irányította a találkozót, és hamar megnyugtató előnyre tett szert. Innen páholyból nézhették a találkozót, egészen Sárkány Attila góljáig, ami bennünket érthetően feltüzelt, míg a Miklóst, picit megfogta.

Ezzel a minimális lélektani előnnyel azonban nem tudtunk mit kezdeni, és a vendégek rutinos csapatként kihasználva egy védelmi megingásunkat kétgólos előnnyel vonulhattak az öltözőbe félidőben.

A második félidőben egyenrangú ellenfélként szerepeltünk. Igyekeztünk nyomás alá helyezni, a mérkőzést kontrolláló vendégcsapatot. Kacskó Janó gólja aztán ismét nyílttá tette a találkozót, és az addigi magabiztosság is egy csapásra elillant, ami a vendégjátékosokat illeti. Cserékkel igyekeztünk frissíteni, és a csapat próbálkozott, igyekezett az egyenlítésért mindent megtenni.

Végül ez nem sikerült ugyan, de rangadóhoz méltó játékkal sikerült előrukkolni a csapatunknak. Olykor elértük, hogy a vendégek az órát figyelve játszanak. Becsületes munkával, csapatként, és a vereség dacára emelt fővel jöhettünk le a pályáról.

Gratulálunk a Törökszentmiklós csapatának a bajnoki címéhez!

Láttam a jövőt…

…és nem is volt olyan csúnya. Sőt mi több, az egyetlen járható út jelenlegi helyzetünkben, hogy a fiatalok minél nagyobb számban, és játékpercben kapjanak lehetőséget úgy, hogy közben támaszként ott legyenek mellettük a rutinos, sok csatát megélt játékosaink.

Bár magam féltem kicsit attól, hogy vágóhídra küldjük őket a jó erőt képviselő Miklós ellen, de ma nem ez történt.

És a fiatalok nem vallottak szégyent. Sőt azt gondolom, hogy a vártnál sokkal jobban megállták a helyüket, ami dicséretes.

Ez persze nem jelenti azt, hogy innentől kezdve minden rózsaszín. Hiszen egyrészt a vereség az még nem diadalmenet, másrészt csak a vak nem vette észre, hogy nem volt hibáktól mentes a produkció. A fiúknak nem lesz hírtelen bérelt helyük a kezdőben, de megmutatták magukat, és egyértelműen jelezték, hogy lehetséges opciót jelentenek bizonyos helyzetekben. Nem lógtak ki lefelé a csapatból.

Persze könnyű nekem. Mert nem nekem kell földön tartani ezeket a legényeket. Na, de arra ott van az öltöző.

Láttam tehát a jövőt, és bizakodásra ad okot az, amit láttam. Csak minél több ilyen vágóhidat, ha kérhetném…